Erre a bejelentésre senki nem számított: milliárdos többlettámogatást kapnak ezek a cégek
A közel száz településen működő társaságok így együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz jutnak.
A közel száz településen működő társaságok így együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz jutnak.
Alapvetően a szolgáltatások ára és az üzemanyagdrágulás miatt romlott a statisztika.
Friss cikkünkben hozzuk a legfrissebb eperárakat, de pontos listával jelentkezünk arról is, melyik megyében hol nyitottak ki idén a Szedd magadok!
Nincsenek könnyű helyzetben a vendéglátósok, ne felejtsük el az élelmiszerinfláció volt 40-50 százalékos is, az alapanyagok ennyivel emelkedtek. De mi lesz így a nyárral? Hova mehetünk még, mi kispénzű magyarok?
Áprilisban jelentősen lassult a lakásdrágulás üteme márciushoz képest, egy friss felmérés szerint a drágulási üteme áprilisban 0,3 százalékra mérséklődött országos viszonylatban.
Rengeteg kárt okoznak, invazív fajként, pedig az őshonos állatokat is kiszorítják természetes élőhelyükről.
A szeles időjárás kicsit visszavetette a víz melegedését, de a bátrabbak már biztos meg fognak mártózni a hétvégén.
Bár a boltok polcain számtalan kullancsriasztó szer közül válogathatunk, és sokukon ott virít a “natural”, “bio” felirat, biztosabb, ha nem permetezzük vegyszerekkel magunkat. Készítsünk inkább kullancsriasztó szert házilag, íme pár szuper recept!
Május 16. és 19. között nyolcvan helyszínen hatvankét borászat várja az érdeklődőket
Villamosítják és az elővárosi közlekedés szolgálatába állítják a vasúti pályát.
Az autóbusz-vezetők mintegy háromnegyedének tapasztalata az, hogy az agresszív vezetési stílus független a jármű árától és teljesítményétől, és egyetértenek abban, hogy az ilyen magatartás komoly veszélyforrás.
A Balaton nem csupán Magyarország legnagyobb tava, hanem egy olyan természeti csoda is, amelynek környéke számtalan lenyűgöző panorámát kínál. Hozzuk is a magyar tenger legjobb kilátóit, de vigyázat, a HelloVidék válogatása szubjektív lesz!
Nyolc bemutatót tervez a 2024-2025-ös évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház, ebből hatot tekinthetnek meg azok, akik bérletet váltanak és kettő lesz bérleten kívüli premier - jelentette be a színház igazgatója.
A felfedezés ékes bizonyítéka annak, hogy még 200 évnyi botanikai feltárás után is lehet újat találni Magyarországon - közölte Facebook-oldalán Dr. Gusztáv Jakab biológus, egyetemi docens.
Sokszor felmerült már, hogy töltve nem a legegészségesebb étel, amit fogyaszthatunk. Valóban így lenne? Ennek jártunk most utána.
Szombaton a reggeli órákban éri el bolygónkat a tegnapi napkitörés szele. Ha napkelte előtt ideér, akkor akár szabad szemmel is láthtjuk a sarki fényt.
Közzétettek azt az adácsi videót, ahol sem a vonat, sem a kamion nem fékezett az ütközés előtt.
Életveszélyesen megsérült, megműtötték, az intenzív osztályon fekszik az a 10 éves fiú, akit lányok vertek meg. A brutális bántalmazás szerdán, a református egyház fenntartásában működő kemecsei iskolában történt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági...
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes,...
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott...
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett,...
Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes...